21 február, 2015

Zürichi kovásszal készítve


Már egy pár hónapja kísérletezem kovászos sütéssel kisebb nagyobb sikerrel, még mindig van csiszolni való, de most ezért ezzel igen csak elégedett vagyok, az alap recept az élesztövel készült zürichim, teljesen élesztö mentesen csak kovásszal.

Hozzávalók: (egységek grammban !!!)
                     200 g aktív kovász
                     375 g kenyérliszt (BL 80)
                     210 g víz
                     25 g vaj
                     12 g só
                      csipet aszkorbinsav
                     2 evökanál burgonyapehely

A hozzávalókból tésztát dagasztottam, majd hagytam 30-35 percig pihenni, újra átdolgoztam a tésztát, majd megformáztam ügyelve rá, hogy ne nyomjam ki teljesen belöle a levegöt. Formázás így. Sütöpapírral bélelt jénaiba tettem, természetesen lefedve, elötte enyhén befújtam vízzel, és éjszakára, ami most 11-12 óra volt hüvös kb. 10 fokos helyre tettem. Az én kovászom nem volt az a nagyon aktív ezért kellett neki ilyen sok idö.
Bemetszem a kenyeret tetszés szerint és jól befújom vízzel a jénai tetejét is, 230 fokos elömelegített sütöbe sütöttem 40 percet, a höt visszaveszem 200 fokra majd a kenyeret teljesen kiveszem a jénaiból a rácson sütöm még további 15 percet, ha nagyon pirul a teteje betakarom egy darab alufóliával.

Az alját megkopogtatva kongó hangot kell adjon, akkor átsült a kenyér. Újra lespriccelem vízzel és rácson hagyom kihülni.

Jó étvágyat kíván!

Nincsenek megjegyzések: